Gyerekszemmel a halálról

"Sokáig nem értettem, hová tűnt a nagymamám. Egy napon engem beadtak az Etuska nénihez a szomszédba, aki "szegény gyermeknek" nevezett és vigyázott rám míg a feketébe öltözött rokonság elment. Temetést emlegettek, de nem tudtam, mit fognak eltemetni, és fogalmam nem volt arról sem, miért kell hozzá feketébe öltözni és miért sopánkodnak mások. Talán pár hónap is eltelt, míg az óvodában egyik gyereknek meghalt a nagymamája és lerajzolta azt a bizonyos temetést. Akkor értettem meg, mi is történhetett. Nehezen tudtam feldolgozni, hogy az én kedves nagyimat betették a földbe. A szüleim erről soha nem beszéltek velem." Így emlékezik vissza Nóra arra a négy éves kori élményére, mikor elveszítette a nagymamáját. Sok szülő van, aki valamiféle féltésből nem engedi elárulni a gyermeknek a szeretett ember halálának tényét. Nem viszik ki őt a temetésre és nem adnak lehetőséget arra, hogy belül méltó búcsút vehessen attól a személytől, aki már nincs velünk az életben.
A rituálé szerepe
A temetés nem más, mint rituálé. Ugyanilyen rituálék szerepelnek már a gyermek napi és életrendjében, tehát a rituálék, főleg a varázslatos elemek megfogják a kisgyermeket és segítségükkel hamarabb átlendül a szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalmán. A testi, fizika magyarázat (megállt a szíve, nem bírta tovább a betegséget és elaludt, stb. ..) valósága sokszor érthetetlen egy kicsinek, mégis szükség van arra, hogy olyan szavakkal, ahogy megérti, elmagyarázzuk a történteket. A rituálé megteremtése - például írjon vagy rajzoljon búcsúzóul a kedves elhunytnak - átsegíti a gyermeket a gondon. A rituáléhoz hozzá tartozik, hogy a rituális üzenet eljusson a címzetthez. A levél, vagy a rajz pottyanjon a virágokkal a koporsóra, vagy a lenti példában szerelő kisautó, a halott valamely kedves tárgya vigye az üzenetet. A közös és átélt (szégyenérzet nélküli) sírás is rituális szereppel bír. Tisztít és átsegít a gondokon.