Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Menü
 
ahol sokat járok
 
Jelenkor
 
Múltidéző
 
Filmek
 
Halál
 
Versek
 
Szomorú Versek
 
Mouse
 
-Van Helsing-


A Van Helsing címu film több vonatkozásában is vihart kavart már megjelenése elott is és mindenki a legrosszabbra számított az elozetes infok alapján -nem véletlenül.

Egy film, amelyben együtt szerepel Dracula, Frankenstein, Dr.Jekyll és Mr. Hyde, vérfarkasok, valamint a vámpírvadász Van Helsing, nos... Több, mint átlag feletti történet és magyarázat kell mindezt egybevegyíteni, ám hamar rádöbbenünk majd, hogy maga a történet teljességgel sablonos, amit már kismilliószor láttunk máshol. Gondolhatnánk, hogy a látvány és az újdonságok majd befoltozzák bennünk ezeket a rossz érzéseket a filmmel kapcsolatban, ám nagyot tévedünk, ugyanis a Van Helsing semmilyen szempontból nem mondható.. nos, minek is? Lássuk inkább:

Van Helsing emlékezetkiesésben szenvedo szörnyvadász, akit ráadásul gyilkosnak hisz mindenki, hiszen a szörnyek haláluk után ismét felveszik emberi alakjukat, ami alapján ot gonosztevonek hiszik. A macsósan beszólogató, félelemnek jelét sosem mutató férfit a Vatikán Erdélybe küldi, hogy rendezze az ottani helyzetet és ölje meg Draculát, valamint ott majd visszanyertheti elvesztett emlékeit is. Mindezen nehezen megoldható problémák mellé hosünknek meg kell mentenie egy osi család utolsó sarját, egy gyönyöru not, akinek halála valamiért nagyon jól jönne a vámpíroknak.
Van Helsing tehát Erdélybe utazik egy baráttal, aki tulajdonképpen amolyan James Bond filmekben látható mindenes tudós és ellátja a vámpírvadászt furcsa fegyverekkel. Sok viszontagság, harc és laza beszólások után természetesen Van Helsing legyozi Draculát -hogyan is lehetne másképp?-, ám egy csavart bevetett a forgatókönyvíró, ugyanis fohosünk vérfarkassá változik és ez szerencséje is, hiszen csak ebben a formájában ölheti meg a vámpírok osatyját, ám a visszaváltoztatásához szükséges szérum beadása közben megöli az általa oly védett és szerett not.

A történet nagyjából ennyiben ki is merül; igazán nem eroltették meg magukat valamiféle újítással, ám az eredeti Dracula-történetet a film minden "szörny"-éjével együtt a velejéig felkavarták. A látvány nem igazán szép, ám annál inkább meglepo és érthetetlen / értelmetlen, maguk az effektek ugyan nem rosszak, de talán egy Gyuruk Ura után nem tátjuk majd el a szánkat a döbbenettol, hiszen annak színvonalát véletlenül sem közelíti meg; ez azért még betudható a költségvetésnek és az elvárásoknak.


Egy utolsó kritika a filmrol:

AHHOZ KÉPEST, hogy összekeverték a Dracula-legendát minden tekintetben és
AHHOZ KÉPEST, hogy a vámpírhölgyek legnkább valamiféle furcsa mitológiai hárpiákra emlékeztetnek;  fogaikkal nem pusztán az ütoeret, de akár az áldozat teljes nyakát átdöfhetnék hosszuk alapján, valamint
AHHOZ KÉPEST, a filmbéli pókok a kastélyok falain és sarkain kívül mindent behálóznak, eloszeretettel a fekhelyeket és üloalkalmatosságokat és
AHHOZ KÉPEST, hogy olyan kapcsoló is pókhálós, amit funkciójából fakadóan igen gyakran használnak, no meg
AHHOZ KÉPEST, hogy a középkori történetben szerepel glicerin, golyószóró, gázmeghajtású íjpuska, napfény-ereju robbanóanyag, aztán
AHHOZ KÉPEST, hogy Frankenstein agya és szíve furcsamód elektromos vezetékekkel van tele és ezek villognak is, valamint
AHHOZ KÉPEST, hogy a filmben olyan fémszerkezetek vannak, amilyenek ma sem léteznek és mindegyik másodpercenként szikrázik nagyokat, no és átjárja az elektromosság, de senki sem sérül tole, meg persze
AHHOZ KÉPEST, hogy Van Helsing fémfegyverei érdekes módon úgy meg vannak munkálva, ami a középkorban nemcsak, hogy nem létezett, de talán még ma sem, aztán
AHHOZ KÉPEST, hogy a középkorba egyáltalán ilyen fegyereket és fémszerekezeteket belevittek és
AHHOZ KÉPEST, hogy Dracula átváltozása is eléggé érdekes jelenség, no meg
AHHOZ KÉPEST, hogy néhány rész érthetetlen marad (pl. Dracula újjászületése, stb) és végül
AHHOZ KÉPEST, hogy a vérfarkasok átváltozásukkor letépik magukról ruháikat apró cafatokban, ám emberré válásukkor ismét rajtuk van, nos...

AHHOZ KÉPEST nem is olyan rossz a film...

Ha nagyon unatkozol és nincs más, nyugodtan nézd meg, de készülj fel arra, hogy egy magyar show színvonalánál nem nyújt nagyobb élményt -sajnos.

 
óra
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók
Indulás: 2004-12-31
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168