Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Menü
 
ahol sokat járok
 
Jelenkor
 
Múltidéző
 
Filmek
 
Halál
 
Versek
 
Szomorú Versek
 
Mouse
 
-A Holló-

A Holló hihetetlen gyorsasággal vált kultuszfilmmé, képi világa és sötét, borongós története olyan újítást hozott a filmtörténelembe, amit nem sok másik mű volt képes produkálni: műfajteremtő hangulatot, eredetiséget és egyéniséget

A Holló angol címe helyesen fordítva "A Varjú" lenne, ám vagy a fordító hibázott vagy csak a misztikusabban hangzó és így eladhatóbb nevet választotta a filmnek -talán kissé utalván is ezzel  Poe Hollójára, aminek hallatán mindannyiunkban felrémlik egy borongós, sötét történet; pont, amilyen ez a film is volt.

A Varjú több mitológiában is fontos szerepet tölt be azzal, hogy ő hozza vissza a holtakat az életbe, akik még nem fejezték be itteni pályafutásukat (általában erőszakos halál okán, így céljuk természetesen a bosszú), vagy akkora a fájdalmuk, amin csak itt képesek enyhíteni -legtöbbször bosszúval egy-egy szerettük meggyilkolásáért.

A Holló első része (1994) Brandon Lee mozgáskultúrájából fakadóan látványos jelenetekkel volt tarkítva, ám mégsem ez, hanem inkább sajnálatos halála tette filmtörténeti szempontból is halhatatlanná, amikor a kelléktár vaktöltényei közé rejtélyes módon éles lőszer is került és ez kioltotta a színész életét.

Emiatt a tragikus "baleset" miatt eleinte nem is akarták a filmet bemutatni a nagyközönségnek, ám addigra akkora lett a nyomás rajtuk a beharangozott előzetesek miatt és a hatalmas várakozás -ami a filmet megelőzte- nem maradhatott kielégítetlen; így történt hogy az utolsó néhány jelenetet is leforgatták egy dublőrrel, majd vászonra került -és több, mint siker lett. Kultusz.Történelem.

A halálból visszatérő férfi, aki megbosszulja kedvese -és saját- halálát igen romantikus történet, ám mindezt olyan mértékű fájdalommal és sötétséggel tetőzték meg a gótikus jelleg mellett, ami elsöprő sikert hozott a film -és készítői- számára;soha ezelőtt hasonlót még nem láthattunk képernyőn.

A borongós mondatok és a halálon túl is tartó szerelem furcsa, már-már groteszk elegyet alkottak, ám a feltörekvőben lévő goth-dark szubkultúra egyik alapja pont ez a fajta kettősség, ami szintén növelte az elismerést a film felé.A Holló az a film volt, amiből folytatást nem szabad készíteni, hiszen a varjú mitológa legendája nem ad elég tág teret az íróknak, így nagyon gyorsan csak önmaga reprodukálására képes, ám a siker -és a pénz utáni hajsza- megkövetelte, hogy elkészüljön Vincent Perez főszereplésével a Holló 2.

Nem véletlen, hogy langyos fogadtatásban részesült és feleakkora siker sem lett, mint elődje -hiszen nem is lehetett. Ez nem az "amerikai szuperhő megmenti a világot" -jellegű alkotás volt, aminek a végére elég egy új főgonoszt állítani és más címen ismét eladható lesz. Nemcsak a hangulatot kellett volna visszaadni, amit az elsőben láthattunk, de emllett egy olyan új történetre is szükség lett volna, ami érdekes és odaszegezi a nézőt a képernyőhöz/mozivászonhoz. Szerelem helyett egy gyermek halála volt a kiindulópont, ám attól függetlenül, hogy csak néhány ksiebb újítást találhattunk a filmben, még élvezhető volt, habár erőteljesen alulmaradt elődjéhez képest. Az utolsó néhány rész például, ahol halotti-bulit tartanak az utcán, teljességgel nevetséges minden tekintetben. Csakhogy valakik úgy érezték, van még a történetben valami, amit mindenféleképpen meg kell mutatni a nézőknek, így létrejött a Holló 3.
A Holló 3 újításai között a nyomozás szerepel és az, hogy nem tudjuk már a film elején a főgonosz kilétét és Mr.Holló-val együtt jutunk el a végkifejlethez. Termsézetesen a végén itt is elveszti hatalmát -nem lehet egy halhatatlan a győztes, aki sosem sérül meg; így elveszne az "igazságos bosszú" fogalma benne-, ám természetesen ő győz.

A harmadik rész főszereplője, Eric Mabius, leginkább egy groteszk Joker-babára hasonlít, akinek önkéntelenül is örök mosoly trónol az arcán, emellett arca is kissé gyermekies, haja rövid és barna... Mindezek teljességgel elűzték a filmből az első -és talán a második- varázsát is, sokkal inkább nyomozgatós-detektíves lett, mint elődjei, ez azonban kioltotta a hangulatot és a misztikumot belőle. A minőségét leginkább az jelzi, hogy kevesen tudnak arról, hogy egyáltalán létezik harmadik rész is...

És most, 2004-ben már készül a negyedik rész is, a Wicked Preyer alcímű -remélhetőleg számítógépes effektekben gazdag, ám az eredeti hangulatát és a sajátos kamerakezelésést visszaadó- alkotás, aminek főszerepét Edward Furlong játssza el (Terminátor 2: John Connor). Júniusban kezdték forgatni, a rendezői széket pedig Lance Mungia foglalja el.
Csak remélhetjük a legjobbat tőle és azt, hogy ismét felvirágoztatja ezt a kultuszművet modern technikai segítséggel, ám nem effekt-dömpiggel ostorozva csak a nézőt, hanem hangulattal és sötét bájjal elkápráztatva egy jó történet mellett, ahogyan tette fénykorában.

 

óra
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók
Indulás: 2004-12-31
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168