Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Az élet csak egy álom, útban a halál felé.
Menü
 
ahol sokat járok
 
Jelenkor
 
Múltidéző
 
Filmek
 
Halál
 
Versek
 
Szomorú Versek
 
Mouse
 
-Vérívokká válunk???-


A vér ősidők óta mozgatja meg az írók, festők és művészekfantáziáját, a hétköznapi emberek pedig a szó hatására egyfajta mágiát éreznek sugározni belőle, hiszen általa létezünk, a vér mindaz, ami az élet szót megtestesíti. A fantasy és a dark/goth szubkultúra vámpírjai, farkasemberei hosszú idők óta a vér körül koncentrálódnak és valahol kifejeznek egyfajta tiszteletet sé megbecsülést a vér irányában, amit a hétköznapi emberek kevésbé tesznek meg -ameddig hirtelen szükségük nem lesz rá.
A keresztény vallás a vörösbort Jézus vérével azonosítja és mindezt nem csak a színe és a víznél -relatíve- sűrűbb mivolta miatt, hanem azért is, mert a borászok és szakértők véleménye és hite alapján a bor "él." Él, hiszen érlelődik és egyre sűrűbb, zamarosabb és testesebb lesz az idők műlásával, ahogyan a vér is egyre sűrűsödik. A bor tehát ilyen értelemben ugyanúgy él, mint a vér maga -egészen addig, ameddig meg nem isszuk.

Valószínűleg senki sincs, aki kedvtelésből vért inna nagyobb mennyiségben -persze kivételek akarnak azért-, természetesen itt nem megvágott ujjra vagy egyébre gondolunk most, hanem mintha pohárba öntenénk több decit és szomjunkat oltanánk vele, vagy esetleg főznénk vele, stb. Mindez hamarosan azonban megtörténhet...

Keksz, joghurt és italok készülhetnek vérkészítményekből egy orosz találmánynak hála; a vért alkotóelemeire bontják és elsősorban a vérplazmát használják fel az élelmiszeriparban, ami egyébként ötször olcsóbb a tejnél és ízre semmiben sem különbözik attól, ráadásul kétszer annyi fehérjét és több vasat is tartalmaz, a benne található zsír pedig minimális.

Már csak rajtunk múlik néhány hónap múlva, hogy a boltba tévedve egy liter tejet vagy akár vért veszünk a reggelire fogyasztandó corn flakes mellé...

Szerkesztői gondolat:
Az ötlet alapvetően logikus, hiszen rengeteg állatot vágnak le nap mint nap a húsa, bőre, stb.-je miatt, így nagy mennyiségű vér vész el a semmibe és, amennyiben megoldható a felhasználása kultúrált, normális formában, hát tegyük meg; annyian éheznek szerte a világban, hogy semmiféle táplálékforrást nem szabad kiaknázatlanul hagynunk, páne, ha az amúgy a moslékban végezné, vagy a föld szívná magába. Mindettől függetlenül elgondolkodtató a lépés, hiszen tény, hogy ha háziállatot nyers hússal etetünk, akkor előbb-utóbb elvadul és nem riad vissza a későbbiek során a támadástól sem a nyers hús megszerzésének érdekében.
Mindezeket figyelembe véve, vajon az ember képes lenne ugyanerre? Biztos sokan rázzák erre a fejüket, de Leonardo-t is kinevették a repülőgép és egyebek miatt. Ne feledjük, hogy hiába vagyunk emberek, mégis hányszor lesz rajtunk az ösztön úrrá, amely minden állatban is él és hiába tartjuk fajunkat felsőbbrendűnek -ostoba módon-, attól még mi is csupán egy termsézet alkotta faj vagyunk, amelyik kiszámíthatatlan és ugyanígy a viselkedésünk is formálható.
Az alkohol tartósan fogyasztva függőséghez vezet, a cigaretta szintén, a kávé is és ne soroljuk tovább. Vannak tehát olyan kiváltó erők, amelyek képesek uralkodni fölöttünk. Vajon a vérre hogyan fogunk reagálni a közeli és a távoli jövőben?
Mennyire változtatja meg és milyen irányban fajunkat a vér íze és ereje?
Eljöhet egy olyan világ,a hol vérfüggőségben fogunk élni és immáron embertársainket a bennük folyó bíborvörös életért öljük meg, hogy kiszívjuk belőle?
Idővel ez is kiderül...

 
óra
 
chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Naptár
2025. Szeptember
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Látogatók
Indulás: 2004-12-31
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168